Emberi elme, az ego

Életeken átívelő lelki fejlődésünk célja: emberi lényként való, tapasztalás.

A Forrástól való elkülönülés játszmája alatt, a tiszta tudatosságunk mezejének piciny részébe, megteremtettük az emberi egot. Létrejött a dualitás a kettősség érzelmi állapota. Egyszerre vagyunk, itt és most ,korlátozott tudatú emberek és  korlátlan isteni lények.(ezért nevezzük duálisnak azaz a kettősség világának az jelen életünket)

Egonk létrehozta a Forrástól való elkülönülés meggyőződését. Túlélése érdekében minden lehetséges módon igyekezett és igyekszik még ma is ezt a hiedelmünket fenntartani.

Az egonk elhitette velünk, (az egyházak is hozzájárultak), hogy Teremtőnk az elkülönülés miatt haragszik ránk.

Bűnösök vagyunk és alig várja hogy megbüntessen bennünket. De ebből semmi nem igaz!

Mi földi emberként.öntudatlanul részesei vagyunk annak a globálisan zajló  energetikai ciklusnak, ami az univerzumban zajlik.

Az emberi tapasztalás része, az isteni tudás  felejtése azaz a tudatunk beszűkűlés, amit elkülönülésnek nevezünk.

Az elkülönülés is csak egy illúzió, Hiszen soha, semmilyen körülmények között nem tudunk kiválni az Egység energetikai mezejéből csak átmeneti időre “lehangolódunk”  a bolygó aktuális rezgészintjére.

A  vallás kihasználta az emberi tudatlanságot, és  belénk nevelte az isteni erőtől való  félelmet.De ez sem létezik. A feltételnélküli szeretetet erre nem képes.

De ma még az öntudatlanul működő korlátozott elménk, az egónk, fenntartja  a bűntudatot és a félelmet..

Napjainkban módunkban áll  újra emlékezni kik vagyunk, mire vagyunk képesek valójában.

Aki a szellemi ébredést válaszja az képes túljutni a korlátozott elme programjain.

Lehetősége van minden ébredezőnek, a hosszú évezredei alatt kialakult bűntudatot és félelmet,   MOST a tükröződés törvénye  által végleg megszüntetni.

Az ego a barátunk, és segíti a változásunkat.

Ego elvisz minket az emberi tapasztalásokba, az illúziók világába a spirituális fejlődésünk érdekében.Csak a nézőpontváltás szükséges ahhoz, hogy megértsük és megváltoztatssuk az egó programjainkat.

A Magasabb Énünk, a lelkünk és az egonk közösen vezet bennünket a felébredéshez, a megvilágosodáshoz, egy boldogabb ÉLET felé!

Amikor sikerül a problémádat tágabb perspektívából szemlélni, akkor képes vagy elfogadni ezt a mély bölcsességet:

“Minden értem történik és minden úgy jó, ahogy VAN!!”

ÁLDÁS, ÁLDÁS, ÁLDÁS!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sorsfordító korszak

Copyright © 2019 Szeretettel köszöntelek az Angyalok Házában!